ADAPTÁCIÓK

Stephenie Meyer világsikert arató sorozatának második részét vitte vászonra a Summit Entertainment. 130 percbe sűrítve a közel 600 oldalas könyvet. A történetet nyílván mindenki jól ismeri, ha nem akkor  itt megteheti. 

Az Alkonyat rendezője Catherine Hardwick sok-sok kritikát kapott aminek meg is lett az eredménye, és a következő részt egy férfi kezébe adták. Chris Weitz (Amerikai Pite, Arany iránytű) keze munkája meg is látszik, főként az akció-jelenetek kidolgozottságán. Igényesebbek, látványosabbak, izgalmasabbak.

A rendező melett az operatőr és a zeneszerző személye is megváltozott az első rész óta. Az operatőr Javier Aguirresarobe, aki dolgozott többek között a Belső tenger, a Goya kísértetei és a Másvilág című produkciókban is.

A szimfónikus aláfestést Alexander Desplat (Coco Chanel, Benjamin Button, A Királynő) zseniális melódiái szolgáltatják. Az első film után itt is két különböző filmzenei lemezt dobtak piacra. A Desplat -féle szimfonikus mellett, természetesen a populárisabb zenei válogatás is megjelent, ami elég egyértelműen tükrözi Stephenie Meyer zenei ízlését is. Az első résznél a zeneválogatás valahogy ütősebbnek bizonyult, de azért ezen a lemezen is találtam néhány kedvemre valót és fülbemászó dallamot.

A szereplő gárda az előzőekhez képest nem változott:

Kristen Stewart (Bella Swan)

Robert Pattinson (Edward Cullen)

Taylor Lautner (Jacob Black)

Ashley Greene (Alice Cullen)

Peter Facinelli (Dr. Carlisle Cullen)

Elizabeth Reaser (Esme Cullen)

Kellan Lutz (Emmett Cullen)

Nikki Reed (Rosalie Hale)

A Jacobot alakító Taylor Lautner az első rész óta izomzatban igencsak meggyarapodott. A történet és az események megkövetelték, de kérdés, hogy egy 17 éves srácnak mennyire tesz jót az izomtömeg növelés. Ezzel szemben Kristen Stewart lassan elfogy. Már az első részben is kissé laposnak éreztük az alakítását, és most sem hozott semmilyen áttörést. Taylor Lautner felnőtt a feladathoz és nekem kifejezetten imponált a játéka, Robert Pattinsonról pedig már a Little Ashes óta tudom, hogy zseni, így hozta is a tőle elvárható színvonalat. A Charlie-t alakító Billy Burke-nek külön dicséret. Talán ő a leginkább eltalált karakter.

Mint minden adaptációnál itt is adtak hozzá valamit és vettek is el belőle. Jacob és Bella kapcsolata kissé túlfűtöttebre sikerült mint a könyben, megtarkítva egy-két hollywood-i klisével ami nyílván a nézettségnövelést szolgálja. Gondolok itt a poló ledobós hasizomvillantásra is. Ebből mellesleg van elég a filmben, mivel vérfarkasként macerás a ruha viselés.

A New Moon-ban végre nagyobb figyelmet kaptak a Cullen család tagjai. Alice röpködése és Emmett letörhetetlen jókedve. Rosaliet nem szeretjük jobban, Carlisle-t meg egyenesen imádjuk. Legalábbis én. Alice röpködésre és Emett folytonos jókedve a nézőt is mosolygásra készteti. Az egyik kedvenc jelenetem amikor Alice a sárga Porche-val Audrey Hepburn-ként száguldozik Volterra felé.

A Volturi pont olyan mint ahogy elképzeltem, a hideg kiráz tőlük. Dakotta Fenning is jócskán megnőtt a Világok Harca óta és egész meggyőző Jane szerepében.

Összességében egy nagyon jó kis filmet láttam, ami a könyvben kissé vontatottabnak tűnő részeket hamar átugorja. A szinek dominanciája erősen jelen van, és hangsúlyos és a fényképezése kiemelkedő. Egy kis negatívumot tudok elmondani, az pedig az, hogy a falkában futó farkasok mozgása kissé darabos. De egyébként....

Ebben a filmben a nyálasra sikeredett Titanic két főszereplője megmutathatta, hogy mit is tud 10 évvel az ominózus film után. Leo és Kate nagyon jó választás volt a főszerepekre, nagyszerű színész mindkettő és itt bizony brillírozni kellett minden másodpercben.

Nagyon jó kis film volt ez. De meg kell mondjam, régen láttam már ennyire megrendítő női sorsot... Annak ellenére, hogy egy hercegnőről van szó, akiről azt gondolná az ember, hogy gazdag, rangos, megvan mindene, mi baja is lehetne?

Georgiana nagyon fiatalon lesz az angol devonshire-i herceg felesége. Aki nem vár mást tőle, mint hűséget, illetve egy fiú örököst. Georgiana azonban eleinte csak lányokat "képes" szülni, ami fokozza az amúgy is feszült házastársi viszonyt. Mert itt szerelemről csak elméletben van szó, a férj még beszélni sem nagyon beszél a feleségével. Georgiana egy napon jó szándékkal egy nehéz sorsú hölgyet fogad maga mellé, aki jó barátnője lesz, míg egy napon a férje ágyában találja. Persze erre Bess-nek megvan az indoka, hogy miért tette, de a dolgok odáig fajulnak, hogy a férj úgy dönt, ezentúl hármasban folytatják a házasságot.... Emellett G-nek további megaláztatásokat kell eltűrnie, és annak ellenére, hogy végre fiút szül, további pofonok érik. Elveszít szerelmet, gyermeket, büszkeséget, mindent, de továbbra is devonshire hercegnőjeként csillog ez a valóságban rettenetesen szerencsétlen és megalázott anya... Hiszen ebben az időben semmi nem volt fontosabb a látszatnál, rangnál, hírnévnél.

Nagyon megrendítő történet, de ajánlom mindenkinek. Az alakítások egész jók. Bár felhizlalhatnák ezt a csoffadt Keirát, mert rossz ránézni, ne mondja nekem senki, hogy ez a nő nem anorexiás. Esküszöm, mikor a filmben azt kérdezte a férjétől, hogy "Mi a baj velem?", azt hittem az azt fogja felelni, hogy "Túl sovány vagy." :D
Az ilyen apró szépséghibákra igazán odafigyelhetnének az illetékesek...A férj szerepére Ralph Fiennes jó választás volt a jéghideg tekintetével és merev arcával. Beszélnie úgysem kellett sokat. Ezen túl a díszlet is tetszett, valahogy olyan ízlésesen visszafogott volt, nekem hiteles.

A történet egyébként a valóságon alapul, itt olvashatunk angolul Georgiana-ról.

Jó film volt, na.




(Egyébként a róla szóló cikkek is megemlítik, de nekem is feltűnt, hogy mennyire hasonlít a sorsa Marie Antoinette-ére. Ráadásul ugyanakkor éltek, sőt kapcsolatban is álltak egymással. Érdekes...)

Hétfőn mazsoláztam az emailjeim között és először meglepődve majd ujjongva láttam, hogy a Port.hu játékán kisorsoltak és premier előtt nézhetem meg a Vakság című filmet. :)

El is csábítottam egyik barátnőmet, úgyis csajos estét terveztünk.

De mielőtt magára a filmre térek, egy kis háttérinformáció.

Jose Saramago könyve világszerte kelendő volt, főleg miután megkapta a Nobel díjat. Erről a regényéről beszélnek a legtöbbet, ez a történet fogta meg legjobban az olvasóközönséget. Nem is csoda, hogy többen próbálták megvásárolni a filmesítés jogait. Sikertelenül.

Ahogy már az Íróknál is megírtam:

"Vakság című könyvéből forgatott adaptáció már elkészült. Fernando Meirelles rendező így nyilatkozott erről:
„Ez a civilizáció törekénységének allegóriája. Már tíz évvel ezelőtt meg akartam filmesíteni, de Saramago nemet mondott. Whoopi Goldberg és Gael Garcíia Berna is meg akarta venni a jogokat, de Saramago kitartott. Végül aztán a producerem és a forgatókönyvíróm a Kanári-szigetekre utazott majd két napig Saramgoval töltöttek, és végül rábeszélték.”

Arra a kérdésre, hogy miért ellenezte olyan sokáig a megfilmesítést ezt válaszolta:
“Azért álltam ellen sokáig, mert ez egy nagyon erőszakos könyv társadalmi elfajzásról és nemi erőszakról, én pedig nem akartam, hogy rossz kezekbe kerüljön.”"

Megértem Saramagot. A mai csihi-puhi filmvilágban, ahol a látványra "hajtanak" (nem mintha problémám lenne vele, én is szeretem az akció filmeket, csak egy adaptációnál azért ne akarják a látvánnyal helyettesíteni a kivágott részeket, na... :P) könnyen előfordulhat, hogy az unalmasnak vagy az oda nem illő jeleneteket egy "kicsit" feldobják a film kedvéért.

Annyira meghatódott, hogy elsírta magát. tetszett neki az eredmény.

Borostyán, 2009. június 11.

Leonardo Vetra fizikust meggyilkolják és eltűnik az antianyag, amely éppen aktuális kutatásának tárgya. Egy jelet égetnek a mellkasába, amely megfejtéséhez Robert Langdont a Harvard egyetem világhírű szimbolumkutatóját hívják segítségül. A jelek egy több száz éves titkos társasághoz az Illuminátusokhoz vezetnek.

A pápa halálát követően eltűnik a négy legesélyesebb utódjelölt, és az elrablók egy bomba (antianyag) felrobbantásával fenyegetnek a Vatikánban. Ennek ellenére elkezdik a konklávét. Langdon, Vetra lánya, a Vatikáni rendőrség és a Svájci gárda elkezdi a versenyfutást az idővel. Csak pár órájuk maradt a bomba felrobbanásáig és minden óráütéskor kivégeznek egyet az elrabolt négy bíborosból. Hajszájuk elhagyatott templomokon, rejtélyes folyosókon és súlyos titkokon keresztül vezet, hogy végül megtalálják az Illuminátusok rejtekhelyét.

Az Angyalok és Démonokat csakúgy mint a Da Vinci-Kódot Ron Howard (Apollo 13, Grinch, Csodálatos elme) rendezte és az előzőekben bevált Tom Hanks-at (Philadelphia, Forest Gump) is megtartották Robert Langdon szerepére, hozza is a szokásos színvonalat. Vittoria Vetra igencsak szürke szerepében Ayelet Zurer-t (München) láthatjuk, a Da Vinci-kódban Audrey Tautou jobb választásnak bizonyult női főszereplőnek. Mentségére legyen mondva, hogy Vittoria karakterét igencsak csak megkurtították a forgatókönyvírók. A mellékszerepekben is jó alakításokat láthatunk olyan szinészektől, mint Stellan Skarsgard (Richter parancsnok), Pierfrancesco Faviino (Olivetti). A legjobb alakítás díját mindenképpen Ewan McGregor (Star Wars, Moulin Rouge) kapja, Camerlengo megformálásáért, aki ebben a filmben ugyan, mellékszerepben tündököl, de játékával kiemelkedik a többiek közül.

Az alap történetet a könyvhöz képest igyekeztek megtartani a forgatókönyvírók, itt-ott faragtak belőle egy-két helyen hozzátettek. A legnagyobb űrt talán Vittoria karakterénél hagyták, többek között elfelejtették megemlíteni, hogy a film elején megölt tudós történetesen az apja volt. Elhagyták még a romantikus szálat a történetből, ez utóbbit én nem hiányoltam.

A forgatási helyszín adott volt, Róma és a Vatikán hálás téma még akkor is ha a Vatikánba nem engedték be a stábot és ezért az egészet díszletben kellett felépíteni. A kameramozgással és a szinek változtatásával szinte életre keltette a rendező az épületeket és a szobrokat, az egész igazán szuggesztív. Az apokalipszis érzés kiteljesedéséhez Hans Zimmer által komponált zene adja az utolsó lökést. A többszörös Oscar díjas zeneszerző olyan filmeknek filmeknek komponált már aláfestést mint a Miss Daisy sofőrje, Pearl Harbour, Gladiátor vagy a Karib Tenger kalózai, a lista igen hosszú. Ebben a filmben akárcsak az építészet a zene is legalább olyan sokat tesz hozzá a drámai hatáshoz mint egy-egy színészi játék.

A film tempója elég lendületes egészen a végéig a 140. percig, a tempó egyre gyorsul ahogy a végkifejlet felé közeledünk. A száguldás nem ad lehetőséget az elgondolkodásra a szimbólumok tanulmányozására, ezt kénytelenek vagyunk a könyv olvasása közben megtenni.

Kifúrta az oldalamat a kíváncsiság az Öngyilkos Szüzekkel kapcsolatban, amit többen Amadea Könyvklubjában olvasnak, de valahogy úgy érzem, nem biztos, hogy tetszene nekem, így inkább a belőle készült filmet választottam. De nem fogok lelőni semmi "poént", nem lesz spoiler, nyugodtan olvassa el mindenki a posztot, ha akarja :-)

Nos, a film, mint film remek :-) A rendezés, a zenék, a képek, a színészi játék - egyszerűen nem nagyon találtam hibát ezekben. A forgatókönyv lehetett volna jobb is, mert egyszerűen számomra érthetetlen, hogy a lányok miért, hogyan jutottak el az öngyilkosságig... Nem volt tehát kellően kibontva a történet. Ha másfél óra helyett mondjuk két órás lett volna a film, akkor talán jobban megértettem volna. Pedig a tinédzserdepi-feeling ott volt, ott volt, csak nekem valahogy nem eléggé. De az is lehet, hogy túl öreg vagyok már, meg az is, hogy szerencsére nekem elég engedékenyek voltak a szüleim anno, elég nagy szabadságom volt - szóval lehet, hogy ezek miatt nem tudom kellően átérezni ezt a hatalmas világfájdalmat.

De mint alkotás, akkor is tetszett - érdekes. Egyébként az a Sofia Coppola rendezte aki többek között az Elveszett jelentést is. A film hangulata engem nagyon emlékeztetett a Donnie Darko-ra, ami az egyik kedvenc filmem, imádom. A főszereplő Kirsten Dunst pedig már 17 évesen is nagy színésznő volt, pedig alig beszélt a filmben, de a pillantása, arckifejezései nagyon ott voltak...

Nos, az úgy van, hogy miután elolvasok egy könyvet, szeretem megnézni a belőle készült filmet is. Mert egyszerűen érdekel, hogy mások hogyan látnak egy történetet, mi az ami számukra átjön belőle és ennek bemutatására a film egy lehetséges eszköz. Persze tudom, hogy az eszköztára miatt képtelen visszaadni egy könyv hangulatát, történéseit teljes egészében, épp ezért nem is állítok nagy elvárásokat a filmekkel szemben, egyszerűen csak kíváncsi vagyok, hogy mennyire tudják visszaadni a történetet, esetleg tudnak-e hozzáadni valamit az írott műhöz.

Persze a Mrs. Dallowayt is gyorsan felkutattam filmen, miután kiolvastam. És nem csalódtam egyáltalán, sőt... Mint említettem, a könyv cselekménye nem túl sok. Viszont a film nézése közben rájöttem, hogy mivel Woolf annyira nyakatekerten, költőien ír, hogy sokszor nagyon nehéz megérteni, szóval rájöttem, hogy épp ezért a könyvben néha átsiklottam a cselekmény egyes mozzanatai felett. És ezért volt jó, hogy megnéztem a filmet, mert ott meg nyilván nagyrészt csak a cselekményt tudták ábrázolni, nem volt cirádás körítés hozzá, így jobban megértettem az én egyszerű agyammal.... Még úgy is, hogy angolul néztem meg. A végén Clarissa nagymonológját pedig aztán abszolút jobban értettem, mint magyarul a könyvben... (csodálkozás ezerrel ismét) És itt fogtam gyanút, hogy vajon miért is lehet ez? Mert a filmben úgy tűnt, hogy sokszor szó szerint azok a mondatok hangzottak el, amik a könyvben voltak. Szóval ekkor fogtam gyanút, hogy lehet, hogy a fordítással lehetnek gondok és megnéztem a könyv fordítóját. És igen. Tandori Dezső volt a tettes, úgyhogy így már értek sokmindent. Őt ugyanis már többször olvastam, hogy nagyon szidták az angol nyelv magyarra való ...khm, érdekes átültetése miatt. Valahol azt is olvastam, hogy sokan követelik, hogy az összes Tandori által fordított Woolf-ot fordítsák újra...:-) Nos, erről ennyit.

A filmről viszont annyit, hogy azt hiszem kihozták belőle a maximumot, komolyan. A párbeszédeket, mint említettem, sokszor egy az egyben meghagyták, ami nagyon pozitív. Azt a cikornyás elbeszélésmódot pedig, amit Woolf alkalmazott, egyszerűen a képekkel próbálták visszaadni. A nyüzsgő, de békés londoni utcákat, a gyönyörűen ápolt növényekkel teli parkot nagyon-nagyon szépen fényképezték, a belső terek berendezése is annyira ízléses és hiteles volt - és ezek számomra helyettesítették Woolf szövegének szépségét. A színészek is egészen jól alakítottak, a Mrs. Dallowayt játszó Vanessa Redgrave tökéletes választás volt. Neki az orgánuma is annyira kellemes, hogy majdnem elhittem, hogy tényleg ő a címszereplő (azért majdnem, mert kissé öregnek találtam - legalábbis mai szemmel - egy ötvenpár éves nőnek. Manapság az ötvenegykét évesek nem így néznek ki. Egyébként Redgrave 60 éves volt a forgatáskor... És ez igaz a többi idősebb szereplőre is, hogy túl öregek voltak a könyvbeli korukhoz képest, szerintem.) A fiatal Clarissát alakító Natascha McElhone szintén tökéletes választás volt. Egyébként is nagyon szeretem ezt a színésznőt, szép is és jól is játszik általában. Arról nem beszélve, hogy az olyan mellékszereplők is, mint a félőrült Septimus és annak felesége is milyen parádésan alakítottak.. Nem ismerem ezeket a színészeket, de meg kell, hogy említsem a nevüket: Rupert Graves és Amelia Bullmore. Ezen kívül az egész film hangulatán, a színészi játékon és a kameraállásokon keresztül jól érződött az adott társadalmi réteg enyhe, finom kikarikírozása. A rendező Marleen Gorris - nő! - volt....Klassz munka!

Nagyon kellemes meglepetés volt tehát ez a film - bár szerintem csak szigorúan a könyv elolvasása után élvezhető ennyire.

Egy ideje kerülgettem ezt a könyvet a Könyvudvarban, valami díjat nyert, meg állítólag jó meg izé, de valamiért mégsem vettem meg, mert nem voltam biztos benne, hogy nekem való. És megint győztek a megérzéseim.

Nagyon vegyesek az érzéseim a filmmel kapcsolatban. Egyrészt, mint alkotás rendben volt - múlt és jelen futottak párhuzamosan a vásznon, a színészek jók voltak, meggyőző, jól megrendezett produkció volt. Azt, hogy mint adaptáció milyen volt nem tudom megítélni, de feltételezem, hogy jó lehet az előbbiek miatt. Ami viszont nagyon nem tetszett az maga a téma. Pontosabban a háttértörténet, ami 125 milliomodszorra is Auschwitz.. Ami nem lenne baj, ha valami új megvilágításban mutatná be a dolgokat, de itt nem erről volt szó.


Egy 15 éves fiú, Michael és egy 36 éves nő, Hanna kapcsolatáról, szerelméről (?) szól a film. Véletlenül botlanak egymásba és titkos viszonyba kezdenek. A fiú feljár a nő lakására, ahol legfőbb szórakozásuk.....illetve a második, hogy a fiú a nő kérésére felolvas neki. Számtalan könyvet a világirodalomból. Aztán egy szép napon a nő csomagol és eltűnik. Mindez 1958-ban, Németországban. Sok évvel később a fiú egy tárgyalóteremben látja újra egykori kedvesét.

Többet nem árulok el a történetről. Csak annyit, hogy eléggé felhúztam magam rajta. Egyrészt mert nem teljesen értem, hogy mit akart az írója bemutatni,.. A sírig tartó szerelmet? Az emberi gyarlóságot? A szánalmat? A hiúságot? Az emberi butaságot, primitívséget? A kegyetlenséget? Vagy mit? Pont ezeket így együtt? Nekem főleg az utolsó kettő volt sokkoló a a sztoriban, épp ezért nem gondolok vissza szívesen erre a történetre. Állítólag "azt mutatja be, hogyan tud egyik generáció megbirkózni egy másik bűneivel" - nem tudom, nekem ez nem jött elég erősen át...

Az viszont tény, hogy a színészek nagyon jól játszottak. Kate Winsletet legszívesebben jól megtéptem volna, annyira egyszerű, hideg, érzéketlen és buta volt. De ez azt jelenti, hogy jól játszott:-) A fiút alakító srác szintén. A felnőtt korában a fiút alakító Ralph Fiennes viszont elég középszerűen alakított.

Bár hozzáértők halálra dícsérik, én nem tudok elszakadni a film által közvetített alapérzésektől, és összességében nem nagyon tudok mit kezdeni ezzel a filmmel. Elolvasni ezek után pedig nem szeretném a könyvet.

Nem hittem volna, hogy valaha ennyit fogok foglalkozni egy kísértetsztorival...(pirulás ezerrel) Miután elolvastam a könyvet, persze vad google-zásba kezdtem, képeket és infókat keresve a házról és magáról a történetről. Persze millióféle variációt találtam, miszerint az épület igenis létezik, a napló valódi és ennek az ellenkezője is... Én úgy döntöttem, hogy annak hiszek, hogy a napló nem valódi, egy Ridley Pearson nevű személy írta Joyce Reardon álnéven, az épület pedig ezek szerint nem létezik Seattle-ben a Spring Streeten, minden erre utaló kép csak Photoshop. A filmet (Rose Red ill. Ellen Rimbauer naplója) a Thornewood kastélyban forgatták, állítólag ez a kastély adott alapot eleve az egész sztorinak, mert állítólag ott is szellemek tanyáznak. Ezen a ponton már csak azt nem értem, hogy ha ez a kastély ihlette a sztorit és itt is forgatták, akkor miért nem nevezik nevén a filmekben, naplóban, az sokkal nagyobb szenzáció lenne. Na, mind1. Ezen a ponton túl már tényleg nem akarok vele foglalkozni...

Mindenesetre nagyon jól ki van találva ez a mítosz, hiszen foglalkoznak vele, még az olyan irodalmilag elvetemültek is, mint én....(megint pirulás ezerrel)

Na, szóval a naplón és a zavaros háttéren felbuzdulva khm... megszereztem a filmet és meg is néztem. Nem lett volna szabad. Mert nagyon gyenge. Az még annyira nem zavart, hogy valószínűleg technikai ill. anyagi okok miatt a történet jónéhány momentumát megváltoztatták, az viszont nagyon, hogy szerintem nem volt teljesen világos a történet (legalábbis ha nem olvastam volna a naplót, szerintem marhára nem értettem volna, hogy mi van...). Nem tetszett, hogy nem kapott elég hangsúlyt maga a ház, pedig lett volna mit mutogatni rajta kívül-belül: a Thornwood kastély lélegzetelállító. Az meg pláne nem, hogy a ház szellemét, lelkét, annyira gyéren ábrázolták, hogy az már szégyen. Néha elsuhant valami fekete árny valami morgás kíséretében, azt' ennyi.... Szóval gagyi volt.

Ami tetszett: a főszereplők megválasztása és játékuk. Szerinem mind Ellen, mind John, mind Szukena szerepére nagyon jól választották ki a színészeket. Lisa Brenner (Ellen) nagyon elragadó és nagyon hasonlónak képzeltem el a könyv alapján. És tényleg jól is játszott (legalább is ami a forgatókönyv szerint számára megmaradt a szerepből, azt jól hozta. Mert sajnálatos, hogy azok a részek kimaradtak, amikor az őrület határán áll és a lánya eltűnésekor is írhattak volna neki kicsit kétségbeesettebb és nem ilyen belenyugvó viselkedést...) A Johnt játszó Steven Brand is nagyon rendben volt, az az igazi nők kedvence fickó, de van már a kinézetében is valami perverz...;-) A Szukenát alakító sötétbörű színésznő pedig valóban különleges szépség, remek választás volt.
Egyszóval a külsőségek tetszettek a filmben, maga az egész rendezés, forgatókönyv viszont rém gyenge volt.

Nem olvastam Móricz regényét és teljesen ledöbbentem, hogy milyen aktuális ma is. Semmi nem változott a 30-as évek óta, amikor írta. Pontosabban az volt az ijesztő számomra, hogy már akkor is ilyen erkölcsök (erkölcstelenség) uralkodott "ott fenn"...

Aki rajtam kívül nem ismerné a sztorit: Kopjáss István ifjú főügyészként a vidéki város polgármesterének szárnyai alá kerül. Belecsöppen tehát a felső társadalmi réteg köreibe, oda, ahol minden eldől. Oda, ahol senki nem tisztességes. Oda, ahol a pénz mozgat mindenkit. Persze a magas pozíciót megszagolva megjelennek a rokonok. A húga, Adél pénzt kér tőle, Berci bácsi a szenét szeretné rásózni Kopjáss városára, Kati néni pedig valamilyen másik rokonnak kér protekciót a főügyésznél. Saját erőből senki semmit nem tud, nem akar elérni... Ezen kívül a város vezetése is hálójába szeretné csalni a férfit, próbálják megdolgozni. Megvesztegetés, kenőpénzek, lopás, csalás... Egyesek gond nélkül bejárkálnak Kopjáss irodájába és beletekintenek a pályázatok titkos adataiba, az árajánlatokba, hogy alájuk tudjanak kínálni és hasonló nyalánkságok. Valamilyen szinten sikerül nekik betörni Kopjásst, aki olyan villát vásárol, amit valójában nem engedhet meg magának, de az ő státuszában kötelező. Felesége, Lina próbálja őt a földre visszahozni. Kopjáss erkölcsileg nem bírja elviselni ezt a helyzetet, megpróbál kilépni belőle...

Móricz nagyon jól ábrázolja ezt a világot, nem tudom, hogy mennyire látott bele valójában, de tény, hogy hitelesnek tűnik.

A film ennek nyomán szintén jó képet ad az akkori társadalmi "elit"-ről, azok beállítottságáról. Csányi Sándor remekül alakította a naiv, eredetileg tiszta erkölcsű ifjat. A feleségét játszó Tóth Ildikó szintén remekelt. Volt viszont egy-két szereplő, aki hozta az idősebb magyar színészektől már megszokott ripacsságot, amit nagyon nehezen tudok elviselni... Nem értem, hogy miért kell állandóan karikatúraszerű ripacsra vennie a figurát némelyik színésznek, miért nem lehet természetesen játszani egy szerepben...? Bár lehet, hogy ez inkább a rendezés, vagy maga a történet hibája, nem tudom, de nagyon utálom az ilyet. Viszont akkor miért van, hogy vannak benne normális ill. elnagyolt, karikatúraszerű karakterek is? Miért nem ugyanolyan jellegű mindenki? Ez nekem magas...

A sertéstelep motívum/metafora viszont igazán találó volt, hiába, Móricznak jó humorérzéke volt.

Nekem valahogy a díszlet nem volt igazán hiteles helyenként, bár nem éltem a 30-as években, de valahogy nem mindig volt az igazi szerintem.

A könyvről bővebben itt.

A BBC 99%-ban igényes filmeket szokott készíteni, a kor technikai feltételei mellett persze, és ami fő haladnak a korral!

Az egyik legkedvesebb könyves adaptációm a Büszkeség és Balítélet (persze hogy nem a Keira Knightley féle feltúrbózott szörnyűségre gondolok!), így azóta, hogy azt a filmet láttam, felkapom fejem a BBC jelre.

Mit mondjak? Most sem okoztak nekem csalódást!

1975-ben már elkészítették a Balettcipők tévéfilmes változatát, de az 6 részes volt, tehát jó hosszúra elnyújtották. Feltételezem azért mert, minden benne volt, ami a könyvben szerepelt.

2007-ben úgy gondolták ideje a lovak közé csapni és a három árvát újra képernyőre hívni. Rendezőnek Sandra Goldbachert választották, aki Piers Wenger producerrel közösen hamarosan megkezdte a válogatásokat. Először Petrova talált „gazdára” Yasmin Paige személyében, aki addigra már számos televíziós sorozaton volt túl. A meghallgatásokon ő volt az egyetlen, aki teljesen vissza tudta adni Petrova bezárkózottságát és mérhetetlen jóindulatát.
Utána találtak rá Lucy Boynton-ra, aki a Miss Potterben játszotta a fiatal Beatrixet. Sötét szőke haja ellenére, úgy döntöttek ő az igazi Posy, csak a hajfestésre kellett rábeszélni a kislányt. Fokozatosan haladtak a rikító vörös felé, hogy ne ijesszék meg a kislányt. Minden nap balett órára kellett járnia, de nem bánta, mert ő maga is beleszeretett a táncba. A megfelelő Pauline már kemény dió volt. Majd’ minden szőke színésznőt megnéztek már, hisz rengetegen jelentkeztek a szerepre. És nem csupán leányok, hanem huszonéves nők is. Amikor megtudták, hogy Emma Watson figyelmét is felkeltette a szerep, teljesen lázba jöttek az alkotók, főleg miután megtudták, hogy Emma kiskorában balettórákra is járt. Egy hosszabb beszélgetést követően meg is egyeztek a színésznővel. Emma ezt nyilatkozta: „Úgy volt, hogy a Harry Potter és a félvér herceg befejezése után visszamegyek az iskolába, de a Balettcipőknek egyszerűen nem tudtam ellenállni!”

A film majdhogynem hűen követi a könyvet, de mivel ez nem sorozatnak, csupán egész estés filmnek készült, így vágni kellett. A legtöbb rövidítéssel egyet is értettem, de az valahogy nem ülepedett meg bennem kedvesen, ahogy Gyáminak egy udvarlót kerítettek és „megpakolták” betegséggel. Az udvarlói feladatokat, pedig nem másra osztották ki mint Mr Spencerre, aki másodmagával (feleségével) az egyik bérlő volt a házban. A filmben özveggyé és szerelmes lovaggá vedlett át.

A másik nagy változás ami nem tetszett az Petrova jelleme. A könyvben ő volt a kedvenc főszereplőm a három lány közül, mert ő volt a legjószívűbb és legérzékenyebb lány, aki odafigyel a másikra. A filmben kissé hisztis lett, és korántsem annyira belátó, mint könyvbéli énje. Így azt kell mondanom, a helycserés támadás történt, mert míg az írott Posyt nem kedveltem, addig a filmben ő lett a vezető egyéniség számomra. (Azzal együtt, hogy igen kedvelem Emma Watsont és a játékát, most mégis a második helyre szorult).

A ruhák néhol neccesek, és nem a szegénység miatt, ami a családot sújtja, hanem azért mert néhol a színek harmóniája sehogy sem talál az emberre. A balett gyakorló ruhák pedig (szerintem) egyszerűen borzalmasra sikeredtek. Emma Watson sminkje, mint filmszínésznő is… hát… mit is mondjak? Enyhén szólva is fura.

De nagyszerűek voltak a bútorok, a zene, a színház és természetesen a történet varázsa!

Akinek tetszett a könyv, a filmet is biztosan becsülni fogja!
(Ha egyszer eljut magyarul is hozzánk persze! Mondjuk az MTV1 időnként belevág egy ilyen projektbe! Reménykedjünk!)

A film honlapja Itt található

Borostyán, 2009. január 12.

A könyvet még tavaly október végén olvastam el. Miután letettem már tisztában voltam vele, hogy én ezt a filmet meg fogom nézni. Rengeteg lehetőség van benne, mert egyszerre véres (nem annyira mint gondolnánk) és egyszerre lélektani. Még egy olyan "nemfilmesszakember" mint én is, nyilvánvaló, hogy ha jó a forgatókönyvíró és a rendező, akkor a megfelelő szereplők megtalálása már szinte "gyerekjáték". Itt sajnos az a helyzet állt elő, hogy a szereplőkkel elégedett voltam, az előzőek viszont….. hajaj.

Először is kezdjük ott, hogy amilyen profin volt felépítve a könyv, annyira volt összecsapva a forgatókönyv. Nem értem miért kellett a teljesen logikus cselekvéseket összekuszálni, saját képre faragni. Én maximálisan megértem, hogy a filmkészítőknek gyúrnia, darálnia majd tömködnie kell az eredetit, de ha ugyanolyan hosszúságú cselekvést löknek az ember szemébe, akkor nem értem miért volt jó a változtatás.

Kezdjük rögtön azzal, hogy a játék "értelmét" megváltoztatták. (Már ha ilyen dolognak lehet egyáltalán értelme). Kenta Fukasaku - a forgatókönyvíró - úgy gondolhatta, hogy sokkal tanulságosabbá teszi a sztorit a mai fiataloknak, ezért a csúnya rossz kormány helyett a csúnya rossz tinédzserek lettek az elítélendők. Magyarán, maguknak köszönhetik, hogy odakerültek, hisz a kormány így próbálja megfékezni a fiatal nemzedék kezelhetetlenségét, és bűnelkövetéseik szaporodását.

Ha a sztori különbség nem volt még elég, akkor íme, egy másik változtatás, amitől megint dobtam egy hátast. A könyvben ugyebár a megszemélyesült főgonosz az a katonai vezető, aki ismerteti a gyerekekkel a "játékszabályokat" és úgy véletlenül meg is öl kapásból kettőt indulás előtt. Az ő neve a könyvben Kinpatsu Sakamochi, aki azelőtt még sosem találkozott a gyerekekkel. Na most ezt a fantasztikus kreativitást figyeljétek: A mi drága Kenta Fukasaku-nk úgy döntött ez így dögunalom, így a gonosz katona helyett egy gonosz tanárt kaptak, aki nem is annyira gonosz, mint inkább revansot adó, merthogy ő volt az osztályfőnökük régen, de a diákoknak hála el lett üldözve a suliból és egyszer még seggbe is döfték egy késsel. A neve is megváltozott, ő lett Kitano (aki visszatért, mint terminátor), és egyszer odáig ragadtatja magát, hogy a főszereplő lányról csupa jót kezd mondani, majd közli, szeretné ha túlélné...

Most, hogy ilyen szépen, "könyvhűen" kezdődik a történet azt hihetnénk talán megússzuk és már nincs több merénylet ellenünk, de hamar csalódnunk kell. Újabb dolog, amit nem értek mi értelme volt: A két félelmetes és piszkosul jól taktikázó "menő csávó" Kirijama és Kavada.
Könyv: ugyanúgy osztálytársaik a többieknek mint bármely más gyerek.
Film: valamilyen különös oknál fogva itt csak vendégek voltak. Értsd: nem voltak osztálytársak, csupán "meghívott" vendégek, de senki sem magyarázza el, miért volt erre szükség. Ha ezt valaki elmagyarázza nekem, akkor szívesen venném, ha a komment részben ezt megtenné!

Innentől már csak hab a tortán, hogy Kirijamat itt "pusztán" szadista gyilkosnak ábrázolják, aki félelmetesen, vicsorogva vigyorog a kamerába. Az eredeti szellemiség szerint Kirijamanak nincsenek érzései, tehát még mosolyogni sem nagyon látta senki. Tulajdonképpen majdnem olyan, mint Dexter (nem a laboros srác, hanem a sorozatgyilkos). Az, hogy öldökölni kezdett, az annak a pénzérmének a következménye (ha jól emlékszem a könyv ezen részére) amit a játék elején feldobott. Így dőlt el, hogy játszani fog, és nem a kitöréssel próbálkozik. Sajnos a másik menő srác, Kavada megformálása sem volt tökéletes. Kavada eredetileg egy zseni volt, aki betöréssel szerzett meg bizonyos információkat, hogy túlélhesse a versenyt, és egy füst alatt betegyen a kormánynak is. Itt semmi hősködés, semmi elszántság, egyszerűen hipp-hopp, megoldotta a dolgot és kész.

A végső csapás, az volt, amikor a diákok elkezdték megvizsgálni milyen fegyvereik vannak. Röhej. A könyv szerint is volt, aki nagyon pocsékul járt, de ez már tényleg nevetséges! Fazék fedő, látcső, legyező???

Próbáltam olyan szemmel is nézni, mint aki semmit sem tud, és most először szembesül ezzel a történettel. A közepétől már egész jól sikerült, de ez szerintem annak is köszönhető, hogy pár hónapot azért hagytam a dolognak. Ha így vizsgáljuk a dolgokat egész jó lett volna, ha nem találunk folyamatos ellentmondást a történetben. Pl: Amikor Kitano közli a gyerekekkel, hogy egyre kevesebben halnak meg, ezért már óránként tesznek egy zónát tiltottá, akkor a 6 óránkénti közlésnek megfelelően 6 zónát kéne mondania, de megint csak hármat mond, mint addig is.

Az alkotók azért nem készítettek annyira összecsapott munkát, a rendező ettől függetlenül elég jól masírozta a színészeket. A feszültség mindamellett megvolt, bár a gyilkolások rohamtempóban történnek, nincs lacafaca! A főszereplő, aki Kitanot játssza nem hiába ismert már a szakmában, nem csak japán, hanem amerikai filmekben is fel szokott tűnni (pl: Johnny Mnemonic).

A könyv 1999-ben jelent meg, a filmet pedig 2000 végén mutatták be, megosztott figyelem mellett. Annak ellenére, hogy a Texaszi Láncfűrészes vérmennyiségének a közelébe sem ér, elég sokan véresnek kiáltották ki és túl agresszívnak. Elterjedt az a hír is, miszerint az Egyesült Államokban betiltották a filmet, ez az azonban nem igaz. Nem tiltották be, de senki nem vállalta, hogy moziban bemutassa. DVD formátumban azonban náluk is kapható, és Quentin Tarantino állítólag nagy rajongója. Nálunk már Vérdoboz formában is megvásárolható, együtt csomagolva a második résszel. (Mert ráadást is adtak az öldöklésből!)

S mivel Hollywood most a "remake-ek" virágkorát éli, ezért úgy hírlik, hogy még 2006-ban a Newline Cinema megvásárolta a jogokat, és a saját verzióját el óhajtja készíteni. Több hír azóta sincs róla, előrelépés nem történt az ügyben.

Mindent egybevetve rosszabb is lehetett volna, de ha úgy vesszük sokkal de sokkal jobb is!

Borostyán, 2009. január 07.