ADAPTÁCIÓK

Először is hadd kérjek elnézést, hogy bőbeszédű lettem, de úgy érzem ez a film megér annyit, hogy eljárjanak ujjaim a billenytűeten.

Margaret Mitchell világhírű regényének alapján készült filmet, nem volt olyan egyszerű elkészíteni, mint azt elsőre gondolnánk. Rengeteg aggodalom, könny, keserűség és vita árán született meg az a mű, amely történelmet írt mind bevételi rekordok, mind pedig Oscar-díjak terén. Millióan látták vagy látni fogják. Technicolor filmre készült, amelyen az én generációm esetleg sokat mosolyog a digitális technika korában, de ha az ember restaurálva tekinti meg bizony elámul és élvezettel néz meg minden filmkockát, melyet a szeme felfogni képes.

A könyvről már írtam, és az írónőről is, hát most lássuk a filmet.

Összehasonlítás a könyvvel:

Ritkán vagyok elégedett egy adaptációval. Szerintem nem vagyok ezzel egyedül, sokszor jövünk ki fejcsóválva egy-egy várva várt film után a moziból. Megint csalódtam! felkiáltással közöljük, hogy ezt (is) jól elszúrták, a karaktereket nem ilyennek képzeltük és kimaradt belőle ez meg az, meg amaz.

Az Elfújta a szél nem ilyen. A változtatások és kivágások szükségesek és eredményesek voltak. Néhány kivétellel nem tudok csupán megbarátkozni:

- Scarlettnek a könyvben két gyermeke is születik még a kis Bonnie érkezése előtt. Egy kisfiú Charlestól: Wade és egy kislány Kennedytől: Ella. Nem értem miért ne lehetett volna benne hagyni a filmben, talán túl sok időt vett volna el a magyarázat?
- Mikor felnőtt fejjel megnéztem a filmet volt egy dolog, ami nem hagyott nyugodni: amíg Scarlett Atlantában élt ki vigyázott a birtokra? Hisz húgaira nem számíthatott, és a történet szerint nem talált megbízható embert, akkor ki? Aki tudné szeretné annak elárulom: A háború végén véletlenül kiköt náluk egy nagyon beteg katona, akit a nők meggyógyítanak és szeretettel fogadnak. Will Benteen jóságos fiatalember, aki minden szó nélkül megért mindenkit és szeretetteljes támaszt képes nyújtani nekik. De nem csak azt, hisz ragyogóan ért a földműveléshez és a kereskedéshez is. Szorgalmas és kitartó és ami a legfontosabb, mindig hálával tekint az O’Hara lányokra és Melaniera. Scarlett maximálisan megbízik benne és őrá hagyja Tara ügyeit.
- Mi lett Scarlett húgaival? – A könyvben erre is megadatik a válasz: Carreen apácának megy, Suellen pedig Will Benteen felesége lett, ők igazgatják Tarát.

Mindezektől eltekintve azt kell mondanom jó munkát végeztek. Nem változtatnám meg.

A forgatás:

A könyvet 1936-ban adták ki, de már nem sokkal a megjelenés előtt felfigyelt rá valaki. Egy bizonyos Katherine Brown nevű hölgynek aki David O. Selznicnek dolgozott volt. A nő feladata volt, hogy felhívja Selznic figyelmét olyan művekre, amelyekből sikeres filmet lehet forgatni, és ő ezt ez esetben is megtette. Selznic azonban pesszimista volt és elutasította a vételt, mondván az írónőt senki sem ismeri és őrültség lenne annyi pénzt kiadni érte. A szóban forgó hölgy egy testvércégnek is felajánlotta a vételt, akik hajlottak volna rá, de ezek után a filmes mogul meggondolta magát és 50 000 USD-t ajánlott a könyv jogaiért. Így is történt, a könyv megjelenésének hetében (1936 június vége) már meg is vették. (A forgatókönyv első verziója azonban csak 1937 február végére készült el.)

Először a rendező személye tűnt biztosnak, George Cukort kérték fel, aki gőzerővel bele is kezdett a főszereplők válogatásába. Persze a legtöbben Scarlett O’Hara és Rhett Butler életre keltőire voltak kíváncsiak. Szavazásokat is indítottak a lakosság körében, ki kit látna szívesen a főhősök szerepében. Rhett Butler személyét illetően egyöntetű volt a „nép akarata”: Clark Gable és senki más. Akkoriban a színészek nem voltak függetlenek, akik maguk dönthettek arról, hogy melyik stúdiónak dolgozzanak. Egy bizonyos stúdió dönthetett mind az idejükkel mind a munkájukkal. Nem volt kívétel Gable sem, aki a Metro Goldwyn Myer egyik vezető színésze volt. Még a forgatásokig sem jutottak, máris rengeteg pénz folyt el az előkészületekre. Selznic lassan elbizonytalanodott. Az MGM felajánlotta, hogy megveszi a jogokat tőle és az eddigi kiadásokat is fedezi, de Selznic nemet mondott. Hosszas tárgyalások után, két ajánlat közül is választhatott: A Warner Brothers felajánlotta Bette Davist (aki már játszott déli szerepet nem sokkal azelőtt) és Errol Flynnt, na meg egy rakás pénzt. Az MGM sem adta fel, odaígérték Clark Gable-t és 1,2 millió USD-t. Cserébe a haszon felét kérték 7 éven át. Végül az MGM lett a befutó és aláírták a szerződést.

Az alkotók azonban teljesen tanácstalanok voltak Scarlett szerepét illetően, hiszen teljes joggal érezték, ha nem találják meg a megfelelő Scarlettet fuccs lesz a filmnek. Így aztán országos meghallgatásokat hirdettek, amire bárki jelentkezhetett. Végül is 32 színésznő került el odáig, hogy próbafelvételt készítsenek vele. Paulette Goddard (Charlie Chaplin egyik szerelme) játéka nagyon megtetszett az alkotóknak, így két évnyi keresgélés és próbafelvételek után úgy tűnt végre megkötik a szerződést.

Csakhogy Selznic végül mégsem őt választotta, hanem Goddard szomszédját, aki kedvesét Laurence Oliviert kísérte el kaliforniai útjára. Vivien Leigh 1938 Karácsonyának első napján tudta meg, hogy övé lett a szerep, 1939 januárban pedig végre megkezdődhetett a forgatás. Voltak azonban hangos ellenzői a választásnak, közülük is egy bizonyos Miss Hopper volt a leghangosabb. Vivien Leigh angol volt, és arcátlanságnak találta, hogy amerikai lányok milliói közül egy külföldit választottak a szerepre. Milliókat próbált rávenni a film bojkottjára…. eredménytelenül. A déliek így reagáltak: „Még egy angol lány is ezerszer jobb, mint egy yankee!”

És hogy jól választottak-e? Íme néhány próbafelvétel: http://www.youtube.com/watch?v=6xmfLHXiAhA&feature=related
Nem csodálom, hogy hosszan tanakodtak Goddard és Leigh között, de én személy szerint úgy érzem, jól döntöttek. Érdemes kettejük játékát megnézni, a többiek meg hát… a futottak még kategória teljes joggal.

Ashley szerepét Leslie Howardra osztották, aki akkor 46 éves volt. (Én nem ilyennek képzeltem a fiatal Ashleyt, de ez még az elviselhető kategória – a szerk.) A könyvet sosem olvasta el, és a többi szereplő szövegét sem tanulmányozta. Eljátszotta amit el kellett, és azzal annyi volt. Melanie szerepét a csodálatos Olivia De Havilland kapta, nem kevésbé kalandos módon. (Annyira tökéletesnek tartom. Nem is tudnám mással elképzelni :P – a szerk.) A színésznő akkor a Warner Brothers alkalmazásában állt, akik nem igen akarták elengedni a forgatásra Havilland női fortélyhoz folyamodott: Jack Warner feleségét kérte meg, hogy segítsen neki és beszéljen a férjével ez ügyben. A nő mellette állt és sikeresen megtette, amire kérte, így megkaphatta a szerepet.

Aztán ott volt még a fekete színészek kérdése is. A fekete közösség a könyvet több helyen is sértőnek vélte, így a „nigger” szót teljesen törölték a filmből és a regényben feltűnő Ku-Klux-Klantól is megváltak. Ne felejtsük el, a film abban a korban készült, amikor még nagyon is emlékeztek a rabszolgaságra.

Miután ezeket a problémákat megoldották, hátra volt még a forgatókönyv kérdése: nagy gondot okozott a több mint 1000 oldalas könyv „bepaszírozása” egy játékidőbe. Az első forgatókönyv alapján a film kb. 5,5 órásra nyúlt volna. Így vágni kellett és vágni aztán megint vágni. A sok átalakítás ellenére még 15 oldallal több lett. Hamarosan belátták, hogy a hagyományos 90-100 percbe sehogyan sem fognak beleférni.

Selznic a forgatások alatt többször is összeveszett a forgatókönyvön barátjával George Cukorral, aki határozottan kijelentette, hogy az iromány egy rakás **** és nem hajlandó a nevét adni hozzá. Végül távozott a forgatásról és átadta a stafétabotot Victor Flemingnek, aki akkoriban az Óz a nagy varázsló forgatásán dolgozott. Az MGM még az Óz befejezése előtt átadta Fleminget az Elfújta a szélnek. Fleming keményebb ember volt, mint cukor és határozottabban volt képes tárgyalni a makacs és akaratos Selznic-kel. Igaz, a női főszereplők – főleg Vivien Leigh – meg Cukort sírták vissza, aki sokkal jobban, kedvesebben tudott bánni velük. Fleming egyetértett Cukorral a forgatókönyv minőségét illetően, így Selznic kénytelen volt belátni, hogy át kell azt dolgozni. A forgatás 17 napra leállt, majd gőzerővel újra indult. A színészeket kegyetlenül meghajtották, de a legjobban Leigh szenvedte meg a munkát, hisz a jelenetek 99%-ában szerepelnie kellett.

Hosszas csatározások, viták, kétségbeesések, egy rendezőcsere, 3 millió dollár költőpénz és 125

forgatási nap után a kamerák végre leálltak, a színészek megpihentek. A vágó munkák azonnal megkezdődtek, de mivel nem volt végleges forgatókönyv Selznic maga intézte a vágást. 4 hónap alatt akarták megcsinálni (ma ugyanez a munka hasonló mennyiségű filmszalagnál 1 évet venne igénybe) ezért az utolsó hetekben napi 23 órát dolgoztak, az emberek sorban dőltek ki a kialvatlanság miatt.

Még nem volt teljesen kész minden, de kezdtek aggódni a fogadtatás miatt. Így próbavetítéshez folyamodtak. A sajtó teljes kizárása mellett döntöttek, de ez már akkoriban is szinte lehetetlen volt. Úgy oldották

meg a kérdést, hogy a csapatból csupán öt ember lett beavatva a helyszínbe és az időbe. Még maga az aktuális mozi sem tudott róla. 2 órányi autózást követően megálltak a Riverside-i Fox mozi előtt, ahol éppen előadás ment. Beszéltek a mozi vezetőjével és elmondták neki, náluk van az Elfújta a szél, és szeretnék ha az ő közönségük tesztelné. Az igazgató magán kívül az örömtől természetesen igent mondott. A közönségtől elnézést kértek, hogy nem adják le az eredeti műsort, majd közölték velük, hogy nagy megtiszteltetésben lesz részük, egy még be nem mutatott filmet nézhetnek meg, ami jóval hosszabb a tervezettnél és nem mondhatják el mi az. Kaptak egy kis időt, hogy hazatelefonáljanak, hogy késni fognak. Az ajtókat aztán bezárták senki sem mehetett be vagy ki, és már kezdődött is a film. Amikor még a cím előtt megjelent Margaret Mitchell neve a vásznon tömegováció harsant fel, és hosszú percekig nem is lehetett hallani semmit. A később kitöltött kérdőívekből egyértelművé vált: a film siker lesz.

De további munkálatokra volt még szükség: Vivien Leight visszahívták pótfelvételre és a zene sem volt még kész. Selznic Max Steinert akarta,

aki többek között már több Fred Astaire film zenéjét is szerezte rá pedig várni kellett. Érdemes volt, a filmzene történelem egyik legismertebb zenéjét szerezte, bárki hallja felismeri.
És hogy ne legyen továbbra sem olyan könnyű a filmesek dolga, slusszpoénként a cenzorok is beleszóltak. A film végén elhangzik az a bizonyos híres mondat Rhett Butlertől: „Frankly my dear, I don’t give a damn!” (Őszintén szólva teszek rá!). A cenczorok utálták, és a cseréjét követelték. Selznic alaposan utánakutatott, a „damn” szónak, és kiállt amellett, miszerint az értelmező szótárak is egyértelműen azt állítják nem vulgáris szóról van szó, csupán kissé érdes kifejezésről. Hossza csatározások után megkapta az engedélyt.

A díszbemutatót végül december 15-re tűzték ki, helyszínül pedig Atlantát választották, a Dél egyik nagy városát, ahol maga a könyv nagy része is játszódik. Az ünnepség3!!! Napig tartott a városban. Díszvendégként jelentek meg a polgárháború idején harcoló még élő szürke egyenruhások.

Margareth Mitchell a film vége után ezt nyilatkozta: „Gondolom megértik, hogy ez a film érzelmileg felkavart. Szívettépő volt és gondolom, nem csak az én zsebkendőm csuromvizes. De most Mr. David Selznicről szeretnék szólni. Ő az, akin mindenki poénkodott: Megvárjuk amíg Shirley Temple felnő, ő majd eljátssza Scarlettet. Hadd dicsérjem Mr. Selznic bátorságát, konokságát és elszántságát, hogy nem szólt amíg meg nem találta a megfelelő szereplőket bárki bármit mondott is. Gondolom mindenki egyetért velem: tökéletes a szereposztás.”

1940 január 20-án tartották meg az Oscar-díj átadást, amelyen az Elfújta a szél hatalmasat aratott:

W. Menzies – a színek használatáért
H. Kern és J. Newcom – legjobb vágás
E. Haller és R. Rennaham – legjobb operatőri munka
L. Wheeler – legjobb díszlet
Sydney Howard – legjobb adaptációs forgatókönyv (ő sajnos már nem volt az élők sorában)
Victor Fleming – legjobb rendezés
Hattie McDaniel – legjobb női mellékszereplő (az első fekete színész, aki Oscar díjat kapott.)
Vivien Leigh – legjobb színésznő
David O. Selznic - legjobb filmért járó díj
David O. Selznic – Irving Thalberg életműdíj

A film mai értékre átszámítva több, mint 2 milliárd dollár hasznot hozott eddig a folyamatos újraforgalmazásokkal.

1961-ben a polgárháború kitörésének 100-dik évfordulóján a stáb tagjai újra összejöttek Atlantában. Sajnos nem lehetett már ott mindegyikük:
Leslie Howard egy titkos brit küldetés során zuhant le repülőgépével 1943-ban, Margareth Mitchell 1949-ben halt meg egy autós baleset során, Clark Gable pedig 1960-ban húnyt el egy szívroham következtében.

Majdnem 70 évvel a bemutató után teljes restauráción esett át a film. Gondos kezek és okos számítógépprogramok javítottak ki minden egyes kis karcolást, megnyúlást és kopást kockáról-kockára. Érzékeny fülek és kitartó munka tisztította meg a hangszalagokat és választották szét a hangsávokat, hogy a XXI. századi filmrajongók 5.1-ben halhassák a már 65 éves hanghatásokat.

Ajánlom mindenkinek.

Ui: Ha valakit esetleg Mariettába (Georgia) vezetne az útja akkor lehetősége nyílhat arra, hogy megtekintse a Scarlett on the Squere névre keresztelt Elfújta a szél múzeumot, ahol például a filmben viselt kosztümök közül jó pár megtekinthető.

Ui2: Nemrégiben egy olyan szines videofelvétel látott napvilágot, amely betekintést enged a kulisszák mögé. Azokból az időkből ez nagyon ritka.