ADAPTÁCIÓK

Kifúrta az oldalamat a kíváncsiság az Öngyilkos Szüzekkel kapcsolatban, amit többen Amadea Könyvklubjában olvasnak, de valahogy úgy érzem, nem biztos, hogy tetszene nekem, így inkább a belőle készült filmet választottam. De nem fogok lelőni semmi "poént", nem lesz spoiler, nyugodtan olvassa el mindenki a posztot, ha akarja :-)

Nos, a film, mint film remek :-) A rendezés, a zenék, a képek, a színészi játék - egyszerűen nem nagyon találtam hibát ezekben. A forgatókönyv lehetett volna jobb is, mert egyszerűen számomra érthetetlen, hogy a lányok miért, hogyan jutottak el az öngyilkosságig... Nem volt tehát kellően kibontva a történet. Ha másfél óra helyett mondjuk két órás lett volna a film, akkor talán jobban megértettem volna. Pedig a tinédzserdepi-feeling ott volt, ott volt, csak nekem valahogy nem eléggé. De az is lehet, hogy túl öreg vagyok már, meg az is, hogy szerencsére nekem elég engedékenyek voltak a szüleim anno, elég nagy szabadságom volt - szóval lehet, hogy ezek miatt nem tudom kellően átérezni ezt a hatalmas világfájdalmat.

De mint alkotás, akkor is tetszett - érdekes. Egyébként az a Sofia Coppola rendezte aki többek között az Elveszett jelentést is. A film hangulata engem nagyon emlékeztetett a Donnie Darko-ra, ami az egyik kedvenc filmem, imádom. A főszereplő Kirsten Dunst pedig már 17 évesen is nagy színésznő volt, pedig alig beszélt a filmben, de a pillantása, arckifejezései nagyon ott voltak...

Nos, az úgy van, hogy miután elolvasok egy könyvet, szeretem megnézni a belőle készült filmet is. Mert egyszerűen érdekel, hogy mások hogyan látnak egy történetet, mi az ami számukra átjön belőle és ennek bemutatására a film egy lehetséges eszköz. Persze tudom, hogy az eszköztára miatt képtelen visszaadni egy könyv hangulatát, történéseit teljes egészében, épp ezért nem is állítok nagy elvárásokat a filmekkel szemben, egyszerűen csak kíváncsi vagyok, hogy mennyire tudják visszaadni a történetet, esetleg tudnak-e hozzáadni valamit az írott műhöz.

Persze a Mrs. Dallowayt is gyorsan felkutattam filmen, miután kiolvastam. És nem csalódtam egyáltalán, sőt... Mint említettem, a könyv cselekménye nem túl sok. Viszont a film nézése közben rájöttem, hogy mivel Woolf annyira nyakatekerten, költőien ír, hogy sokszor nagyon nehéz megérteni, szóval rájöttem, hogy épp ezért a könyvben néha átsiklottam a cselekmény egyes mozzanatai felett. És ezért volt jó, hogy megnéztem a filmet, mert ott meg nyilván nagyrészt csak a cselekményt tudták ábrázolni, nem volt cirádás körítés hozzá, így jobban megértettem az én egyszerű agyammal.... Még úgy is, hogy angolul néztem meg. A végén Clarissa nagymonológját pedig aztán abszolút jobban értettem, mint magyarul a könyvben... (csodálkozás ezerrel ismét) És itt fogtam gyanút, hogy vajon miért is lehet ez? Mert a filmben úgy tűnt, hogy sokszor szó szerint azok a mondatok hangzottak el, amik a könyvben voltak. Szóval ekkor fogtam gyanút, hogy lehet, hogy a fordítással lehetnek gondok és megnéztem a könyv fordítóját. És igen. Tandori Dezső volt a tettes, úgyhogy így már értek sokmindent. Őt ugyanis már többször olvastam, hogy nagyon szidták az angol nyelv magyarra való ...khm, érdekes átültetése miatt. Valahol azt is olvastam, hogy sokan követelik, hogy az összes Tandori által fordított Woolf-ot fordítsák újra...:-) Nos, erről ennyit.

A filmről viszont annyit, hogy azt hiszem kihozták belőle a maximumot, komolyan. A párbeszédeket, mint említettem, sokszor egy az egyben meghagyták, ami nagyon pozitív. Azt a cikornyás elbeszélésmódot pedig, amit Woolf alkalmazott, egyszerűen a képekkel próbálták visszaadni. A nyüzsgő, de békés londoni utcákat, a gyönyörűen ápolt növényekkel teli parkot nagyon-nagyon szépen fényképezték, a belső terek berendezése is annyira ízléses és hiteles volt - és ezek számomra helyettesítették Woolf szövegének szépségét. A színészek is egészen jól alakítottak, a Mrs. Dallowayt játszó Vanessa Redgrave tökéletes választás volt. Neki az orgánuma is annyira kellemes, hogy majdnem elhittem, hogy tényleg ő a címszereplő (azért majdnem, mert kissé öregnek találtam - legalábbis mai szemmel - egy ötvenpár éves nőnek. Manapság az ötvenegykét évesek nem így néznek ki. Egyébként Redgrave 60 éves volt a forgatáskor... És ez igaz a többi idősebb szereplőre is, hogy túl öregek voltak a könyvbeli korukhoz képest, szerintem.) A fiatal Clarissát alakító Natascha McElhone szintén tökéletes választás volt. Egyébként is nagyon szeretem ezt a színésznőt, szép is és jól is játszik általában. Arról nem beszélve, hogy az olyan mellékszereplők is, mint a félőrült Septimus és annak felesége is milyen parádésan alakítottak.. Nem ismerem ezeket a színészeket, de meg kell, hogy említsem a nevüket: Rupert Graves és Amelia Bullmore. Ezen kívül az egész film hangulatán, a színészi játékon és a kameraállásokon keresztül jól érződött az adott társadalmi réteg enyhe, finom kikarikírozása. A rendező Marleen Gorris - nő! - volt....Klassz munka!

Nagyon kellemes meglepetés volt tehát ez a film - bár szerintem csak szigorúan a könyv elolvasása után élvezhető ennyire.

Egy ideje kerülgettem ezt a könyvet a Könyvudvarban, valami díjat nyert, meg állítólag jó meg izé, de valamiért mégsem vettem meg, mert nem voltam biztos benne, hogy nekem való. És megint győztek a megérzéseim.

Nagyon vegyesek az érzéseim a filmmel kapcsolatban. Egyrészt, mint alkotás rendben volt - múlt és jelen futottak párhuzamosan a vásznon, a színészek jók voltak, meggyőző, jól megrendezett produkció volt. Azt, hogy mint adaptáció milyen volt nem tudom megítélni, de feltételezem, hogy jó lehet az előbbiek miatt. Ami viszont nagyon nem tetszett az maga a téma. Pontosabban a háttértörténet, ami 125 milliomodszorra is Auschwitz.. Ami nem lenne baj, ha valami új megvilágításban mutatná be a dolgokat, de itt nem erről volt szó.


Egy 15 éves fiú, Michael és egy 36 éves nő, Hanna kapcsolatáról, szerelméről (?) szól a film. Véletlenül botlanak egymásba és titkos viszonyba kezdenek. A fiú feljár a nő lakására, ahol legfőbb szórakozásuk.....illetve a második, hogy a fiú a nő kérésére felolvas neki. Számtalan könyvet a világirodalomból. Aztán egy szép napon a nő csomagol és eltűnik. Mindez 1958-ban, Németországban. Sok évvel később a fiú egy tárgyalóteremben látja újra egykori kedvesét.

Többet nem árulok el a történetről. Csak annyit, hogy eléggé felhúztam magam rajta. Egyrészt mert nem teljesen értem, hogy mit akart az írója bemutatni,.. A sírig tartó szerelmet? Az emberi gyarlóságot? A szánalmat? A hiúságot? Az emberi butaságot, primitívséget? A kegyetlenséget? Vagy mit? Pont ezeket így együtt? Nekem főleg az utolsó kettő volt sokkoló a a sztoriban, épp ezért nem gondolok vissza szívesen erre a történetre. Állítólag "azt mutatja be, hogyan tud egyik generáció megbirkózni egy másik bűneivel" - nem tudom, nekem ez nem jött elég erősen át...

Az viszont tény, hogy a színészek nagyon jól játszottak. Kate Winsletet legszívesebben jól megtéptem volna, annyira egyszerű, hideg, érzéketlen és buta volt. De ez azt jelenti, hogy jól játszott:-) A fiút alakító srác szintén. A felnőtt korában a fiút alakító Ralph Fiennes viszont elég középszerűen alakított.

Bár hozzáértők halálra dícsérik, én nem tudok elszakadni a film által közvetített alapérzésektől, és összességében nem nagyon tudok mit kezdeni ezzel a filmmel. Elolvasni ezek után pedig nem szeretném a könyvet.

Nem hittem volna, hogy valaha ennyit fogok foglalkozni egy kísértetsztorival...(pirulás ezerrel) Miután elolvastam a könyvet, persze vad google-zásba kezdtem, képeket és infókat keresve a házról és magáról a történetről. Persze millióféle variációt találtam, miszerint az épület igenis létezik, a napló valódi és ennek az ellenkezője is... Én úgy döntöttem, hogy annak hiszek, hogy a napló nem valódi, egy Ridley Pearson nevű személy írta Joyce Reardon álnéven, az épület pedig ezek szerint nem létezik Seattle-ben a Spring Streeten, minden erre utaló kép csak Photoshop. A filmet (Rose Red ill. Ellen Rimbauer naplója) a Thornewood kastélyban forgatták, állítólag ez a kastély adott alapot eleve az egész sztorinak, mert állítólag ott is szellemek tanyáznak. Ezen a ponton már csak azt nem értem, hogy ha ez a kastély ihlette a sztorit és itt is forgatták, akkor miért nem nevezik nevén a filmekben, naplóban, az sokkal nagyobb szenzáció lenne. Na, mind1. Ezen a ponton túl már tényleg nem akarok vele foglalkozni...

Mindenesetre nagyon jól ki van találva ez a mítosz, hiszen foglalkoznak vele, még az olyan irodalmilag elvetemültek is, mint én....(megint pirulás ezerrel)

Na, szóval a naplón és a zavaros háttéren felbuzdulva khm... megszereztem a filmet és meg is néztem. Nem lett volna szabad. Mert nagyon gyenge. Az még annyira nem zavart, hogy valószínűleg technikai ill. anyagi okok miatt a történet jónéhány momentumát megváltoztatták, az viszont nagyon, hogy szerintem nem volt teljesen világos a történet (legalábbis ha nem olvastam volna a naplót, szerintem marhára nem értettem volna, hogy mi van...). Nem tetszett, hogy nem kapott elég hangsúlyt maga a ház, pedig lett volna mit mutogatni rajta kívül-belül: a Thornwood kastély lélegzetelállító. Az meg pláne nem, hogy a ház szellemét, lelkét, annyira gyéren ábrázolták, hogy az már szégyen. Néha elsuhant valami fekete árny valami morgás kíséretében, azt' ennyi.... Szóval gagyi volt.

Ami tetszett: a főszereplők megválasztása és játékuk. Szerinem mind Ellen, mind John, mind Szukena szerepére nagyon jól választották ki a színészeket. Lisa Brenner (Ellen) nagyon elragadó és nagyon hasonlónak képzeltem el a könyv alapján. És tényleg jól is játszott (legalább is ami a forgatókönyv szerint számára megmaradt a szerepből, azt jól hozta. Mert sajnálatos, hogy azok a részek kimaradtak, amikor az őrület határán áll és a lánya eltűnésekor is írhattak volna neki kicsit kétségbeesettebb és nem ilyen belenyugvó viselkedést...) A Johnt játszó Steven Brand is nagyon rendben volt, az az igazi nők kedvence fickó, de van már a kinézetében is valami perverz...;-) A Szukenát alakító sötétbörű színésznő pedig valóban különleges szépség, remek választás volt.
Egyszóval a külsőségek tetszettek a filmben, maga az egész rendezés, forgatókönyv viszont rém gyenge volt.

Nem olvastam Móricz regényét és teljesen ledöbbentem, hogy milyen aktuális ma is. Semmi nem változott a 30-as évek óta, amikor írta. Pontosabban az volt az ijesztő számomra, hogy már akkor is ilyen erkölcsök (erkölcstelenség) uralkodott "ott fenn"...

Aki rajtam kívül nem ismerné a sztorit: Kopjáss István ifjú főügyészként a vidéki város polgármesterének szárnyai alá kerül. Belecsöppen tehát a felső társadalmi réteg köreibe, oda, ahol minden eldől. Oda, ahol senki nem tisztességes. Oda, ahol a pénz mozgat mindenkit. Persze a magas pozíciót megszagolva megjelennek a rokonok. A húga, Adél pénzt kér tőle, Berci bácsi a szenét szeretné rásózni Kopjáss városára, Kati néni pedig valamilyen másik rokonnak kér protekciót a főügyésznél. Saját erőből senki semmit nem tud, nem akar elérni... Ezen kívül a város vezetése is hálójába szeretné csalni a férfit, próbálják megdolgozni. Megvesztegetés, kenőpénzek, lopás, csalás... Egyesek gond nélkül bejárkálnak Kopjáss irodájába és beletekintenek a pályázatok titkos adataiba, az árajánlatokba, hogy alájuk tudjanak kínálni és hasonló nyalánkságok. Valamilyen szinten sikerül nekik betörni Kopjásst, aki olyan villát vásárol, amit valójában nem engedhet meg magának, de az ő státuszában kötelező. Felesége, Lina próbálja őt a földre visszahozni. Kopjáss erkölcsileg nem bírja elviselni ezt a helyzetet, megpróbál kilépni belőle...

Móricz nagyon jól ábrázolja ezt a világot, nem tudom, hogy mennyire látott bele valójában, de tény, hogy hitelesnek tűnik.

A film ennek nyomán szintén jó képet ad az akkori társadalmi "elit"-ről, azok beállítottságáról. Csányi Sándor remekül alakította a naiv, eredetileg tiszta erkölcsű ifjat. A feleségét játszó Tóth Ildikó szintén remekelt. Volt viszont egy-két szereplő, aki hozta az idősebb magyar színészektől már megszokott ripacsságot, amit nagyon nehezen tudok elviselni... Nem értem, hogy miért kell állandóan karikatúraszerű ripacsra vennie a figurát némelyik színésznek, miért nem lehet természetesen játszani egy szerepben...? Bár lehet, hogy ez inkább a rendezés, vagy maga a történet hibája, nem tudom, de nagyon utálom az ilyet. Viszont akkor miért van, hogy vannak benne normális ill. elnagyolt, karikatúraszerű karakterek is? Miért nem ugyanolyan jellegű mindenki? Ez nekem magas...

A sertéstelep motívum/metafora viszont igazán találó volt, hiába, Móricznak jó humorérzéke volt.

Nekem valahogy a díszlet nem volt igazán hiteles helyenként, bár nem éltem a 30-as években, de valahogy nem mindig volt az igazi szerintem.

A könyvről bővebben itt.

A BBC 99%-ban igényes filmeket szokott készíteni, a kor technikai feltételei mellett persze, és ami fő haladnak a korral!

Az egyik legkedvesebb könyves adaptációm a Büszkeség és Balítélet (persze hogy nem a Keira Knightley féle feltúrbózott szörnyűségre gondolok!), így azóta, hogy azt a filmet láttam, felkapom fejem a BBC jelre.

Mit mondjak? Most sem okoztak nekem csalódást!

1975-ben már elkészítették a Balettcipők tévéfilmes változatát, de az 6 részes volt, tehát jó hosszúra elnyújtották. Feltételezem azért mert, minden benne volt, ami a könyvben szerepelt.

2007-ben úgy gondolták ideje a lovak közé csapni és a három árvát újra képernyőre hívni. Rendezőnek Sandra Goldbachert választották, aki Piers Wenger producerrel közösen hamarosan megkezdte a válogatásokat. Először Petrova talált „gazdára” Yasmin Paige személyében, aki addigra már számos televíziós sorozaton volt túl. A meghallgatásokon ő volt az egyetlen, aki teljesen vissza tudta adni Petrova bezárkózottságát és mérhetetlen jóindulatát.
Utána találtak rá Lucy Boynton-ra, aki a Miss Potterben játszotta a fiatal Beatrixet. Sötét szőke haja ellenére, úgy döntöttek ő az igazi Posy, csak a hajfestésre kellett rábeszélni a kislányt. Fokozatosan haladtak a rikító vörös felé, hogy ne ijesszék meg a kislányt. Minden nap balett órára kellett járnia, de nem bánta, mert ő maga is beleszeretett a táncba. A megfelelő Pauline már kemény dió volt. Majd’ minden szőke színésznőt megnéztek már, hisz rengetegen jelentkeztek a szerepre. És nem csupán leányok, hanem huszonéves nők is. Amikor megtudták, hogy Emma Watson figyelmét is felkeltette a szerep, teljesen lázba jöttek az alkotók, főleg miután megtudták, hogy Emma kiskorában balettórákra is járt. Egy hosszabb beszélgetést követően meg is egyeztek a színésznővel. Emma ezt nyilatkozta: „Úgy volt, hogy a Harry Potter és a félvér herceg befejezése után visszamegyek az iskolába, de a Balettcipőknek egyszerűen nem tudtam ellenállni!”

A film majdhogynem hűen követi a könyvet, de mivel ez nem sorozatnak, csupán egész estés filmnek készült, így vágni kellett. A legtöbb rövidítéssel egyet is értettem, de az valahogy nem ülepedett meg bennem kedvesen, ahogy Gyáminak egy udvarlót kerítettek és „megpakolták” betegséggel. Az udvarlói feladatokat, pedig nem másra osztották ki mint Mr Spencerre, aki másodmagával (feleségével) az egyik bérlő volt a házban. A filmben özveggyé és szerelmes lovaggá vedlett át.

A másik nagy változás ami nem tetszett az Petrova jelleme. A könyvben ő volt a kedvenc főszereplőm a három lány közül, mert ő volt a legjószívűbb és legérzékenyebb lány, aki odafigyel a másikra. A filmben kissé hisztis lett, és korántsem annyira belátó, mint könyvbéli énje. Így azt kell mondanom, a helycserés támadás történt, mert míg az írott Posyt nem kedveltem, addig a filmben ő lett a vezető egyéniség számomra. (Azzal együtt, hogy igen kedvelem Emma Watsont és a játékát, most mégis a második helyre szorult).

A ruhák néhol neccesek, és nem a szegénység miatt, ami a családot sújtja, hanem azért mert néhol a színek harmóniája sehogy sem talál az emberre. A balett gyakorló ruhák pedig (szerintem) egyszerűen borzalmasra sikeredtek. Emma Watson sminkje, mint filmszínésznő is… hát… mit is mondjak? Enyhén szólva is fura.

De nagyszerűek voltak a bútorok, a zene, a színház és természetesen a történet varázsa!

Akinek tetszett a könyv, a filmet is biztosan becsülni fogja!
(Ha egyszer eljut magyarul is hozzánk persze! Mondjuk az MTV1 időnként belevág egy ilyen projektbe! Reménykedjünk!)

A film honlapja Itt található

Borostyán, 2009. január 12.

A könyvet még tavaly október végén olvastam el. Miután letettem már tisztában voltam vele, hogy én ezt a filmet meg fogom nézni. Rengeteg lehetőség van benne, mert egyszerre véres (nem annyira mint gondolnánk) és egyszerre lélektani. Még egy olyan "nemfilmesszakember" mint én is, nyilvánvaló, hogy ha jó a forgatókönyvíró és a rendező, akkor a megfelelő szereplők megtalálása már szinte "gyerekjáték". Itt sajnos az a helyzet állt elő, hogy a szereplőkkel elégedett voltam, az előzőek viszont….. hajaj.

Először is kezdjük ott, hogy amilyen profin volt felépítve a könyv, annyira volt összecsapva a forgatókönyv. Nem értem miért kellett a teljesen logikus cselekvéseket összekuszálni, saját képre faragni. Én maximálisan megértem, hogy a filmkészítőknek gyúrnia, darálnia majd tömködnie kell az eredetit, de ha ugyanolyan hosszúságú cselekvést löknek az ember szemébe, akkor nem értem miért volt jó a változtatás.

Kezdjük rögtön azzal, hogy a játék "értelmét" megváltoztatták. (Már ha ilyen dolognak lehet egyáltalán értelme). Kenta Fukasaku - a forgatókönyvíró - úgy gondolhatta, hogy sokkal tanulságosabbá teszi a sztorit a mai fiataloknak, ezért a csúnya rossz kormány helyett a csúnya rossz tinédzserek lettek az elítélendők. Magyarán, maguknak köszönhetik, hogy odakerültek, hisz a kormány így próbálja megfékezni a fiatal nemzedék kezelhetetlenségét, és bűnelkövetéseik szaporodását.

Ha a sztori különbség nem volt még elég, akkor íme, egy másik változtatás, amitől megint dobtam egy hátast. A könyvben ugyebár a megszemélyesült főgonosz az a katonai vezető, aki ismerteti a gyerekekkel a "játékszabályokat" és úgy véletlenül meg is öl kapásból kettőt indulás előtt. Az ő neve a könyvben Kinpatsu Sakamochi, aki azelőtt még sosem találkozott a gyerekekkel. Na most ezt a fantasztikus kreativitást figyeljétek: A mi drága Kenta Fukasaku-nk úgy döntött ez így dögunalom, így a gonosz katona helyett egy gonosz tanárt kaptak, aki nem is annyira gonosz, mint inkább revansot adó, merthogy ő volt az osztályfőnökük régen, de a diákoknak hála el lett üldözve a suliból és egyszer még seggbe is döfték egy késsel. A neve is megváltozott, ő lett Kitano (aki visszatért, mint terminátor), és egyszer odáig ragadtatja magát, hogy a főszereplő lányról csupa jót kezd mondani, majd közli, szeretné ha túlélné...

Most, hogy ilyen szépen, "könyvhűen" kezdődik a történet azt hihetnénk talán megússzuk és már nincs több merénylet ellenünk, de hamar csalódnunk kell. Újabb dolog, amit nem értek mi értelme volt: A két félelmetes és piszkosul jól taktikázó "menő csávó" Kirijama és Kavada.
Könyv: ugyanúgy osztálytársaik a többieknek mint bármely más gyerek.
Film: valamilyen különös oknál fogva itt csak vendégek voltak. Értsd: nem voltak osztálytársak, csupán "meghívott" vendégek, de senki sem magyarázza el, miért volt erre szükség. Ha ezt valaki elmagyarázza nekem, akkor szívesen venném, ha a komment részben ezt megtenné!

Innentől már csak hab a tortán, hogy Kirijamat itt "pusztán" szadista gyilkosnak ábrázolják, aki félelmetesen, vicsorogva vigyorog a kamerába. Az eredeti szellemiség szerint Kirijamanak nincsenek érzései, tehát még mosolyogni sem nagyon látta senki. Tulajdonképpen majdnem olyan, mint Dexter (nem a laboros srác, hanem a sorozatgyilkos). Az, hogy öldökölni kezdett, az annak a pénzérmének a következménye (ha jól emlékszem a könyv ezen részére) amit a játék elején feldobott. Így dőlt el, hogy játszani fog, és nem a kitöréssel próbálkozik. Sajnos a másik menő srác, Kavada megformálása sem volt tökéletes. Kavada eredetileg egy zseni volt, aki betöréssel szerzett meg bizonyos információkat, hogy túlélhesse a versenyt, és egy füst alatt betegyen a kormánynak is. Itt semmi hősködés, semmi elszántság, egyszerűen hipp-hopp, megoldotta a dolgot és kész.

A végső csapás, az volt, amikor a diákok elkezdték megvizsgálni milyen fegyvereik vannak. Röhej. A könyv szerint is volt, aki nagyon pocsékul járt, de ez már tényleg nevetséges! Fazék fedő, látcső, legyező???

Próbáltam olyan szemmel is nézni, mint aki semmit sem tud, és most először szembesül ezzel a történettel. A közepétől már egész jól sikerült, de ez szerintem annak is köszönhető, hogy pár hónapot azért hagytam a dolognak. Ha így vizsgáljuk a dolgokat egész jó lett volna, ha nem találunk folyamatos ellentmondást a történetben. Pl: Amikor Kitano közli a gyerekekkel, hogy egyre kevesebben halnak meg, ezért már óránként tesznek egy zónát tiltottá, akkor a 6 óránkénti közlésnek megfelelően 6 zónát kéne mondania, de megint csak hármat mond, mint addig is.

Az alkotók azért nem készítettek annyira összecsapott munkát, a rendező ettől függetlenül elég jól masírozta a színészeket. A feszültség mindamellett megvolt, bár a gyilkolások rohamtempóban történnek, nincs lacafaca! A főszereplő, aki Kitanot játssza nem hiába ismert már a szakmában, nem csak japán, hanem amerikai filmekben is fel szokott tűnni (pl: Johnny Mnemonic).

A könyv 1999-ben jelent meg, a filmet pedig 2000 végén mutatták be, megosztott figyelem mellett. Annak ellenére, hogy a Texaszi Láncfűrészes vérmennyiségének a közelébe sem ér, elég sokan véresnek kiáltották ki és túl agresszívnak. Elterjedt az a hír is, miszerint az Egyesült Államokban betiltották a filmet, ez az azonban nem igaz. Nem tiltották be, de senki nem vállalta, hogy moziban bemutassa. DVD formátumban azonban náluk is kapható, és Quentin Tarantino állítólag nagy rajongója. Nálunk már Vérdoboz formában is megvásárolható, együtt csomagolva a második résszel. (Mert ráadást is adtak az öldöklésből!)

S mivel Hollywood most a "remake-ek" virágkorát éli, ezért úgy hírlik, hogy még 2006-ban a Newline Cinema megvásárolta a jogokat, és a saját verzióját el óhajtja készíteni. Több hír azóta sincs róla, előrelépés nem történt az ügyben.

Mindent egybevetve rosszabb is lehetett volna, de ha úgy vesszük sokkal de sokkal jobb is!

Borostyán, 2009. január 07.