ADAPTÁCIÓK

A Twilight Saga harmadik része is eljutott a mozikba 2010 júliusára. Az eddig jól megszokott receptet követve, megint új rendezővel és zeneszerzővel és a régi szereposztással. A Napfogyatkozás David Slade (30Days of Night, Hard Candy, Do Geese See God) keze alól került ki és a hírek szerint folytatva a hagyományt a Breaking Dawn-t Bill Condon (Dreamgirls, Kinsey) viszi vászonra. A forgatókönyvet Mellisa Rosenberg (aki a korábbi epizódokat is jegyzi) írta meg Stephenie Meyer világsikert aratott regényéből. Ez nem lehetett könnyű feladat, hiszen a majdnem 800 oldalas könyvet kellett besűretíteni kicsit több mint két órányi játékidőbe. Ezért valamit muszály kihagyni. Sajnos pont azok a részek szorultak háttérbe amik a harmadik könyvet a kedvencemmé tették. Jacob jelentős személyiségváltozáson esik keresztül és igencsak savanyú megjegyzésekkel kommentálja az eseményeket, ami a filmvászonról nem köszön vissza. A film amúgy is elég sziruposra és cukormázasra sikeredett, ami tini körökben roppant népszerű ám felnőtt fejjell inkább csak megkacagtat. Szóval ami humort kihagyott a forgatókönyvíró azt egy két lábbal a földön álló felnőtt lélek hozzáteszi magának és mégiscsak létrejön az egyensúly.

Az operatőr személye Javier Aguirresarobe személye változatlan maradt és ez vissza is köszön a lassított jelenetekben és kamera használatban és közeli távoli képek váltakozásában. A látványra amúgy sem lehet panaszkodni. A vámpírok törnek mint a porcelán, a sminkek gyönyörűek a helyszínek lenyűgözőek. Az erdei jelenetekben olyan háborítatlan vad természet látványa tárul a szemünk elé, hogy kedvünk lenne beleharapni a fűbe. Érdemes még megemlíteni Art Jones-t aki vágóként tette hozzá a magáét, igencsak jól. Úgy tűnik a 30 days of night forgatásán egymásra találtak David Slade-el aki eddig jobbára horror és thriller témakörben mozgott.

A zenei aláfestésben is a jól bevált recept és marketing fogásokat vetették be az alkotók. A szimfónikus dallamokat Howard Shore-nak köszönhetjük aki nem kissebb sikereket tudhat magának mint a Gyűrűk Ura, Aviátor és a Dogma zenei remekművét. A film másik hivatalos lemezén ahogy megszokhattuk megjelenik a Muse mint Stephenie nagy kedvence. A New Moon-hoz képest egy sokkal sötétebb és furcsább válogatást sikerült összehozni, aminek nagyon örülhetnek a zenekedvelő nézők.

A szereposztásban nem sok változás történt. Egyedül Victoria cserélődött ki akit most Bryce Dalla Howard alakított. Hát...szerintem kár volt változtatni. Rachelle Lefevre tökéletes volt erre a szerepre. Bryce alakításra kicsit merevre sikeredett. Nem igazán láttam a bosszú mögötti mozgatórugót.

Sokszor láttam már az azonos című könyvet több helyen is, de nem tudtam miről szól és azt sem, hogy filmet is készítettek belőle. Boudica hívta fel rá a figyelmemet az nlc fórumon és hittem neki :) Milyen jól tettem... Ez egy nagyon jó kis film volt ugyanis.

A történet dióhéjban: Jonathan Safran Foer (aki a regény írójának nevét viseli) nagy-nagy gyűjtő, tulajdonképpen minden gyűjt, hogy később emlékezzen. Egy nap haldokló nagyanyja egy képet ad neki a gyűjteményébe, aki már korábban elhunyt nagyapját ábrázolja egy nővel, Augustine-nal egy ukrán falucskában, mint az a kép hátára írt sorokból kiderül. Ez a nő bújtatta a zsidó nagyapát a nácik elől a háborúban. Jonathan felkerekedik, leszerződik egy Heritage Tours nevű vállalkozással, aki arra szakosodott, hogy gazdag zsidóknak segít felkutatni a családjukat, őseiket... Már ez magában eléggé meglepő, hát még akkor hogy meglepődik Jonathan, amikor meglátja a pályaudvaron a cég képviseletét: a piszkos atlétát viselő, élemedett korú nagyapát, aki "vak", mégis ő lesz a sofőrje a "cégautónak", ami egy világoskék Trabant:) A nagyapát elkíséri fiatal unokája, az Amerika-mániás Alex, aki tréningruhás rappernek öltözik a hétköznapokban. Ez a küldöttség fogadja tehát Jonathant, aki maga sem mindennapi figura: jólfésült, szódásszemüveges, öltönyös - az a tipikus srác, akit a suliban mindenki szivat...:P

Hihetetlen jó arc mind a három főszereplő, nagyon jól ki lettek találva. Ja, és el ne feledkezzem a "vakvezető" kutyáról, Sammy Davis Junior Junior-ról. Szóval ők négyen vágnak neki, hogy felkutassák a hatalmas Ukrajnában Augustine-t, Jon nagyapjának megmentőjét.
Igazából a történet csak az elején nagyon vicces, a kutatás folyamán belemerülünk a múltba, fájó emlékek kerülnek felszínre, amikkel meg kell bírkózniuk a szereplőknek. Mindez iszonyatosan jól fényképezve, festői képekkel, nagyon klassz zenékkel (orosz népzenei ill. klezmer beütésű szösszenetekkel, valamint orosz nyelvű rap-pel...:D).

Igazából én már eléggé unom ezt a témát. Fájó pont a Holokauszt az emberiség történelmében, tudom, és amíg lesz élő érintett (márpedig sokáig még lesz), addig mindig terítéken lesz, de valahogy már túl kellene rajta lépni és inkább előre nézni, azt gondolom. De úgy látszik még mindig tudják bizonyos művészek úgy tálalni a témát, hogy még mindig megvan a hatása, mint ennél a filmnél is. Ezen felül pedig a történet mondanivalója nem csak ezzel kapcsolatos, hanem mindenki ráhúzhatja a saját életére, akkor is, ha semmi köze a Holokauszthoz vagy a háborúhoz.

Gratulálok Liev Schreiber-nek a rendezésért, ami elég szokatlan, a sztori komikus és tragikus egyszerre, hatalmas karakterekkel. Egyébként a Családi Kicsi Kincse (Little Miss Sunshine) jutott róla eszembe, ott hasonló a felállás: komoly téma, vicces felszín, hasonlóan jó produkció. Mindkettőt csak ajánlani tudom.

A Vilángol trailer-e.

Tegnap végre mégis rávettem magam, hogy megnézzem a Maugham Színházából készült adaptációt. És most teljesen meg vagyok zavarodva. A film, mint film egész jó volt, sőt, kiemelkedő úgy általában. Mondjuk tény, hogy Annette Bening játéka vitte el a hátán az egész produkciót, de azért a többiek is jók voltak, főleg a férjét játszó Jeremy Irons és az Avice Chrichtont játszó Lucy Punch.
Annette Beningtől egyszerűen oda vagyok meg vissza, egyrészt gyönyörű, másrészt nagyon ott volt a szerepében.

Deeee.... Mivel nemrég olvastam a könyvet, viszonylag elevenen él még az emléke. Nos, azt hiszem nem tudta visszaadni a film a regényt, csak rettentő nagyvonalakban, pedig a lényeg ugye mindig a részletekben rejlik. Ezért kár némelyik regényt megfilmesíteni, de mindegy...
A vége meg szerintem egyenesen érthetetlen, aki nem olvasta a könyvet, szerintem lövése sincs, hogy milyen felismerésre jutott Júlia önmagában, pedig ez lenne az egész történet lényege. Itt igenis kellett volna egy kis szájbarágás, mert ha nem tudnám, hogy mi volt a regényben, nem értettem volna. Annál is inkább, hogy egy hálivúdi produkcióról van szó, nem is valami művészfilmnek van eladva, és biztos vagyok benne, hogy a mondanivaló, a lényeg nem jött át az emberek 95%-ának, csak annyit észleltek max. hogy ez a színésznő milyen jól játszott... Ezt valahol szentségtörésnek tartom, legszívesebben jól megtépném a forgatókönyv íróját, hogy képes volt így "meggyalázni" ezt a nagyon klassz, számomra katartikus élményt nyújtó regényt. Maugham ha nem forogna a sírjában, akkor csak azért nem, mert ő tudja, hogy mi van a szereplői fejében.

Összességében ezért csak 7/10-et kap a film. Pedig simán lehetett volna 9/10, ha...

Stephenie Meyer világsikert arató sorozatának második részét vitte vászonra a Summit Entertainment. 130 percbe sűrítve a közel 600 oldalas könyvet. A történetet nyílván mindenki jól ismeri, ha nem akkor  itt megteheti. 

Az Alkonyat rendezője Catherine Hardwick sok-sok kritikát kapott aminek meg is lett az eredménye, és a következő részt egy férfi kezébe adták. Chris Weitz (Amerikai Pite, Arany iránytű) keze munkája meg is látszik, főként az akció-jelenetek kidolgozottságán. Igényesebbek, látványosabbak, izgalmasabbak.

A rendező melett az operatőr és a zeneszerző személye is megváltozott az első rész óta. Az operatőr Javier Aguirresarobe, aki dolgozott többek között a Belső tenger, a Goya kísértetei és a Másvilág című produkciókban is.

A szimfónikus aláfestést Alexander Desplat (Coco Chanel, Benjamin Button, A Királynő) zseniális melódiái szolgáltatják. Az első film után itt is két különböző filmzenei lemezt dobtak piacra. A Desplat -féle szimfonikus mellett, természetesen a populárisabb zenei válogatás is megjelent, ami elég egyértelműen tükrözi Stephenie Meyer zenei ízlését is. Az első résznél a zeneválogatás valahogy ütősebbnek bizonyult, de azért ezen a lemezen is találtam néhány kedvemre valót és fülbemászó dallamot.

A szereplő gárda az előzőekhez képest nem változott:

Kristen Stewart (Bella Swan)

Robert Pattinson (Edward Cullen)

Taylor Lautner (Jacob Black)

Ashley Greene (Alice Cullen)

Peter Facinelli (Dr. Carlisle Cullen)

Elizabeth Reaser (Esme Cullen)

Kellan Lutz (Emmett Cullen)

Nikki Reed (Rosalie Hale)

A Jacobot alakító Taylor Lautner az első rész óta izomzatban igencsak meggyarapodott. A történet és az események megkövetelték, de kérdés, hogy egy 17 éves srácnak mennyire tesz jót az izomtömeg növelés. Ezzel szemben Kristen Stewart lassan elfogy. Már az első részben is kissé laposnak éreztük az alakítását, és most sem hozott semmilyen áttörést. Taylor Lautner felnőtt a feladathoz és nekem kifejezetten imponált a játéka, Robert Pattinsonról pedig már a Little Ashes óta tudom, hogy zseni, így hozta is a tőle elvárható színvonalat. A Charlie-t alakító Billy Burke-nek külön dicséret. Talán ő a leginkább eltalált karakter.

Mint minden adaptációnál itt is adtak hozzá valamit és vettek is el belőle. Jacob és Bella kapcsolata kissé túlfűtöttebre sikerült mint a könyben, megtarkítva egy-két hollywood-i klisével ami nyílván a nézettségnövelést szolgálja. Gondolok itt a poló ledobós hasizomvillantásra is. Ebből mellesleg van elég a filmben, mivel vérfarkasként macerás a ruha viselés.

A New Moon-ban végre nagyobb figyelmet kaptak a Cullen család tagjai. Alice röpködése és Emmett letörhetetlen jókedve. Rosaliet nem szeretjük jobban, Carlisle-t meg egyenesen imádjuk. Legalábbis én. Alice röpködésre és Emett folytonos jókedve a nézőt is mosolygásra készteti. Az egyik kedvenc jelenetem amikor Alice a sárga Porche-val Audrey Hepburn-ként száguldozik Volterra felé.

A Volturi pont olyan mint ahogy elképzeltem, a hideg kiráz tőlük. Dakotta Fenning is jócskán megnőtt a Világok Harca óta és egész meggyőző Jane szerepében.

Összességében egy nagyon jó kis filmet láttam, ami a könyvben kissé vontatottabnak tűnő részeket hamar átugorja. A szinek dominanciája erősen jelen van, és hangsúlyos és a fényképezése kiemelkedő. Egy kis negatívumot tudok elmondani, az pedig az, hogy a falkában futó farkasok mozgása kissé darabos. De egyébként....

Ebben a filmben a nyálasra sikeredett Titanic két főszereplője megmutathatta, hogy mit is tud 10 évvel az ominózus film után. Leo és Kate nagyon jó választás volt a főszerepekre, nagyszerű színész mindkettő és itt bizony brillírozni kellett minden másodpercben.

Nagyon jó kis film volt ez. De meg kell mondjam, régen láttam már ennyire megrendítő női sorsot... Annak ellenére, hogy egy hercegnőről van szó, akiről azt gondolná az ember, hogy gazdag, rangos, megvan mindene, mi baja is lehetne?

Georgiana nagyon fiatalon lesz az angol devonshire-i herceg felesége. Aki nem vár mást tőle, mint hűséget, illetve egy fiú örököst. Georgiana azonban eleinte csak lányokat "képes" szülni, ami fokozza az amúgy is feszült házastársi viszonyt. Mert itt szerelemről csak elméletben van szó, a férj még beszélni sem nagyon beszél a feleségével. Georgiana egy napon jó szándékkal egy nehéz sorsú hölgyet fogad maga mellé, aki jó barátnője lesz, míg egy napon a férje ágyában találja. Persze erre Bess-nek megvan az indoka, hogy miért tette, de a dolgok odáig fajulnak, hogy a férj úgy dönt, ezentúl hármasban folytatják a házasságot.... Emellett G-nek további megaláztatásokat kell eltűrnie, és annak ellenére, hogy végre fiút szül, további pofonok érik. Elveszít szerelmet, gyermeket, büszkeséget, mindent, de továbbra is devonshire hercegnőjeként csillog ez a valóságban rettenetesen szerencsétlen és megalázott anya... Hiszen ebben az időben semmi nem volt fontosabb a látszatnál, rangnál, hírnévnél.

Nagyon megrendítő történet, de ajánlom mindenkinek. Az alakítások egész jók. Bár felhizlalhatnák ezt a csoffadt Keirát, mert rossz ránézni, ne mondja nekem senki, hogy ez a nő nem anorexiás. Esküszöm, mikor a filmben azt kérdezte a férjétől, hogy "Mi a baj velem?", azt hittem az azt fogja felelni, hogy "Túl sovány vagy." :D
Az ilyen apró szépséghibákra igazán odafigyelhetnének az illetékesek...A férj szerepére Ralph Fiennes jó választás volt a jéghideg tekintetével és merev arcával. Beszélnie úgysem kellett sokat. Ezen túl a díszlet is tetszett, valahogy olyan ízlésesen visszafogott volt, nekem hiteles.

A történet egyébként a valóságon alapul, itt olvashatunk angolul Georgiana-ról.

Jó film volt, na.




(Egyébként a róla szóló cikkek is megemlítik, de nekem is feltűnt, hogy mennyire hasonlít a sorsa Marie Antoinette-ére. Ráadásul ugyanakkor éltek, sőt kapcsolatban is álltak egymással. Érdekes...)